Gazdafórum Soltvadkerten

Csikorgó téli hidegben gyűltek össze a Bács-Kiskun megyei gazdák a régió egyik fontos agrárközpontjában, Soltvadkerten, hogy gazdafórum keretében tekintsék át a magyar mezőgazdaság helyzetét, jövőbeni kilátásait. A telt házas tanácskozáson a vezető agrárpolitikusok és elismert szakértők mellett a térség gazdaköri elnökei is képviseltették magukat, többek között Kiskunhalas, Kiskőrös, Akasztó, Szabadszállás, illetve Páhi településekről.

Jakab István, a MAGOSZ elnöke a földforgalmi törvénnyel kapcsolatban már elöljáróban leszögezte: a kormányzat elérte, hogy sikerült a hazai földpiacról kiszorítani a spekulánsokat, megvédve ezzel a magyar termőföldet, ne gondoljuk azonban, hogy Brüsszelben is elfogadták a magyar szabályozást.

Az biztos, hogy egyre több olyan ország van, akik nem fogadták el, hogy a régi tagállamoknak mindent, az újaknak pedig semmit sem szabad, majd hozzátette: földügyekben átvettük a régi tagállamok korábbi gyakorlatait, így büszkén mondhatjuk, hogy mi abszolút rugalmasan álltunk ennek a meghatározó kérdésnek a rendezéséhez.

A szakember elmondta, hogy a kamarai választások kapcsán mindenkit köszönet illet, hisz a siker kovácsai maguk a gazdák voltak. A MAGOSZ és 17 támogató szervezetének összefogása elérte, hogy a vidék most valóban együtt, mindenkit képviselve dolgozik a közös fejlődés érdekében.

A szakmai együttműködésen túl Jakab István a jégkármérséklő rendszer májusi elindulását nevezte a következő időszak egyik legfontosabb mérföldkövének, ami nem csak a termelésbiztonság terén hoz majd stabilitást az ágazat egészébe, hanem nemzetgazdasági szempontból is jelentős előnyökkel jár majd.

Font Sándor, az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának elnöke előadásában emlékeztetette az egybegyűlteket, hogy a helyi gazdakör legértékesebb munkája régen és most is a gazdák tájékoztatási tevékenysége.

Viski József, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztési programokért felelős helyettes államtitkára pedig a Vidékfejlesztési Program aktualitásairól, illetve az abban megjelent pályázatokról tartott előadást.

 

A szakember elmondta, hogy a Vidékfejlesztési Program keretében rendelkezésre álló források mintegy 88 százalékáról, 1140 milliárd forintról már döntés született. A program normatív támogatásainál minden problémamentes ügyfél március végéig ki lesz fizetve – tette hozzá.

2018. 03. 05