Működik az Agrárkamara “teljes súlya” (Hangoló 2017. 10. 13.)

Működik az Agrárkamara “teljes súlya” (Hangoló 2017. 10. 13.)

A korábbi szövetségesek mellett újabbak is egyezséget kötöttek a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségével, így egy teljes, a hazai agrár-élelmiszer gazdaságot átfogó szövetség állított listát a kamarai választásokra. Jakab István, a MAGOSZ elnöke a Karc FM-en kifejtette: az elmúlt évek bebizonyították, hogy ez a rendszer a leghatékonyabb az érdekérvényesítésre. Mivel szerinte minden ágazat, súlyának megfelelően kapott helyet eddig is és ezután is az együttműködésben, “baj esetén” a teljes agrárszakma tud nyomást gyakorolni a politikára, hogy megoldást találjon egy-egy kérdésben. Példaként említette a tejágazat gondjait, ahol közösen dolgozták ki a megoldást, és terjesztették azt az agrárkormányzat elé.

A szakma együtt van

Jakab István szerint több évtizedes várakozás ölt testet abban, hogy a MAGOSZ listáján mindenki szerepelni akart. Az Országgyűlés alelnöke azt mondta: “valójában az okozott gondot, hogy melyik szervezet milyen arányban képviseltesse magát?” Végül az adott ágazat piaci és területi súlya alapján osztották ki a helyeket. Jakab István szerint hamisak azok a vádak, amelyek szerint nem vették figyelembe a mezőgazdaság sokszínűségét. A listán ugyanis a termelőtől a kereskedelemig mindenki képviselteti magát.

A múltat nem feledni

Jakab István reagált azokra a támadásokra is, amelyek szerint a politikamentes agrárkamara szolgálná leginkább a mezőgazdaság érdekét. A MAGOSZ elnöke emlékeztetett: azok, akik most kritikaként fogalmazzák meg, hogy a kamarában kormánypárti képviselők is helyet kapnak, 2010 előtt maguk is fontos szerepet töltöttek be a szociálliberális kormányokban. Jakab István úgy fogalmazott: a kritikusok egy része a 2005-ös gazdatüntetések idején még Gyurcsány Ferencet készítette fel arra, hogyan kell tárgyalni a tiltakozó termelőkkel. Pelyach Gergely interjúja.

http://karcfm.hu/archiv/mukodik-az-agrarkamara-teljes-sulya-hangolo-2017-10-13/
Forrás: karcfm.hu

 

2017. 10. 31