Támogathatóvá válik az ipari faültetvény telepítése a Vidékfejlesztési Programban

 

Immár önálló kormányrendelet szabályozza az ipari célú fás szárú ültetvények telepítését. Ennek eredményeképpen napokon belül a Vidékfejlesztési Program erdősítésre szánt támogatási keretéből az erdőnek nem minősülő, ipari faültetvények telepítésére is igényelhető forrás. A vonatkozó 135/2017. (VI. 9.) Korm. rendelet a Magyar Közlöny 2017. évi 86. számában jelent meg.

 

A Miniszterelnökség a 2014-2020 közötti időszak uniós forrásainak hatékony és eredményes felhasználása érdekében mindent megtesz annak érdekében, hogy a gazdálkodók fejlesztési igényeiknek megfelelő támogatási lehetőségekhez jussanak.

A most megjelent kormányrendelet segítségével a Vidékfejlesztési Program „Erdősítés támogatása” című, mintegy 50 milliárd forint keretösszegű pályázata esetében nyílik lehetőség az ipari célú fás szárú ültetvények telepítésének támogatására. A rendelkezésre álló források ezen irányú felhasználása érdekében ugyanis szükséges volt az említett ültetvénytípus telepítésére vonatkozó jogszabályi háttér megteremtése, mely önálló rendeletként tartalmazza a részletes szabályokat.

A megjelent kormányrendelethez igazodva napokon belül az említett erdősítést támogató vidékfejlesztési pályázat módosítása is megtörténik, melynek köszönhetően szélesebb körben, hatékonyabbá válik az erdősítésre szánt keretösszeg felhasználása.

(Miniszterelnökség)

2017. 06. 15