EU-elnökség: pontosabb szabályozás mellett kell erősíteni a helyi értékesítést

A fogyasztók nagyobb bizalommal vannak a helyben termelt élelmiszerek iránt, amelyek frissességük miatt minőségi többletet is hordoznak. Ezt a véleményt erősítették az Európai unió (EU) tagországainak mezőgazdasági miniszterei luxemburgi találkozójukon – jelentette ki Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter. Az érintett termelési kategóriákat azonban pontosabban meg kell határozni, és a fogalmak használatára is részletesebb szabályozás szükséges.

A miniszterek az EU minőségpolitikai jogalkotásával összefüggésben vitatták meg a helyi termék és a hegyi termék megnevezés, továbbá a közvetlen értékesítés témáját. Dacian Ciolos, az Európai Bizottság mezőgazdasági biztosa arra mutatott rá, hogy ezek a termékek növelik az élelmiszerkínálat sokféleségét. Üdvözlendő minden olyan erőfeszítés, amelynek célja, hogy a fogyasztók jobban tudják azonosítani ezeket a termékeket – hangsúlyozta.
A miniszterek megtárgyalták a mezőgazdasági termékek áringadozásainak csökkentési lehetőséget is. A belga delegáció bemutatott egy elképzelést a sertéságazatra vonatkozóan, Ciolos ugyanakkor – ezt is üdvözölve – arra emlékeztetett, hogy az ágazatot illetően már döntöttek egy szakértői csoport létrehozásáról, és annak a feladata lesz a téma részletes megvitatása. A biztos az MTI kérdésére általánosságban úgy ítélte meg, hogy a piaci információk javítása segíthet az áringadozások csökkentésében. Szükség van szerinte a termelők közti összehangoltság javítására is, illetve olyan uniós eszközök létrehozására, amelyek elsősorban a termelők számára teszik lehetővé, hogy szembenézzenek ezzel a jövedelmükre is hatással bíró kihívással.
Fazekas Sándor bejelentette, hogy kollégái között kiosztotta a meghívókat a május végi debreceni informális tanácsülésre. Elmondta, ezen a magyar hagyományokkal és a jelen időszak termelési eredményeivel egyaránt meg kívánják ismertetni a tagországok minisztereit. Jelezte azt is, hogy a találkozó napirendjén szereplő legfontosabb kérdés az lesz, hogyan járul hozzá a közös uniós agrárpolitika a fenntartható állattenyésztéshez.
Szavaztak a miniszterek arról, hogy megújítsák-e az unióban a karbendazim nevű – viszonylag széles körben használt, de sajátos mérgező jellegzetességei miatt vitatott hatású – gombaölő növényvédő szer uniós engedélyét. Az előzetes várakozásoknak megfelelően nem tudtak többségi megállapodásra jutni ebben a kérdésben, így a döntést az Európai Bizottság hozza majd meg.
Foglalkozott a tanács az EU és a dél-amerikai országok egy részét tömörítő Mercosur szervezet közt folyó szabadkereskedelmi tárgyalásokkal is. Egyetértettek abban, hogy az agrártermékek vonatkozásában óvatos megközelítést kell alkalmazni, és az EU ajánlatainak kimunkált hatástanulmányokon kell alapulniuk – írja az MTI.

2011. 04. 15